Sztárok

Ez egy naon szupi honlap

                     Basshunter                   

Basshunter vagy Jonas Altberg 1984-ben született Svédországban, Halmstadban.Családjával és öccsével él 5 percre svédország legszuperebb strandjától, Työlsandtól. Ha röviden szeretnénk jellemezni akkor egy konok, de kreatív személyiség.1999-ben kezdett el zenéket írni egy „Fruityloops” nevű számítógépes programmal. A zene iránti érdeklődése egyre növekedett. Miután számos demója elterjedt az interneten, egyre több hívást kapott kluboktól, hogy dj-ként szerepeljen.2006-ban az első komoly zenei felkérését is megkapta a Warner Music-tól, ekkor került bele az igazi zenei iparba. Bemutatta az első „Boten Anna”-t mely rögtön sláger lett. Minden gyorsan ment, gyorsabban mint azt basshunter valaha is elképzelte volna.

 

Egy normál srácból, aki nagyon jó volt a számítógépes játékokból átcsapott egy olyan sráccá, akinek minden nap fellépése van egész Skandináviában. A történet úgy folytatódik, hogy ez a svéd nóta 2. helyre került a holland toplistákon, ami történelmi. Basshunter mostanában fejezte be debütáló albumát ami a címet viseli. Természetesen már mindenki számára kapható.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 24
Havi: 29
Össz.: 15 600

Látogatottság növelés
Oldal: Basshunter leírás
Sztárok - © 2008 - 2026 - szelena.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »